Hogyan optimalizálja két felnőtt a szeretének kifejezését otthon, hogy a kamaszlány is jól érezze magát?

Az apa véleménye

Szabályok. Mikor felkelsz, már vannak, s mikor lefekszel és elaludtál, csak akkor léptél ki a szabályok tengeréből.

Otthoni szabályok, akár tetszik, akár nem, vannak. Ki nem mondott, normális párkapcsolatban szintén – az együttélés szabályai -, amelyeket mindenki saját vérmérséklete és párja szerinti közös megállapodás fényében alkalmaz. Aki azt mondja, nincs szabály, az hazudik – saját magának.

De a közös szabályok vajon hogyan alakulnak át, amikor egy tinédzser jelzi, hogy „kérem szépen, ezt ne előttem”? Hogy mire utalok? A családunkon belüli, „pintyőzésnek” nevezett szeretetnyelv kifejezési módjáról.

Párommal gyakran – bár való igaz, ő többször szeretné – megöleljük, megpusziljuk egymást, vagy épp mikor elmegyek mellette, megfogom a fenekét, esetleg a mellét. Nem szexuális aktus jelleggel, pusztán szeretem megérinteni Őt (ez nem azt jelenti, hogy csak a mellét és a fenekét fogdosom), mert jó érezni a bőrét, én pedig tudom, hogy ezt Ő is szereti – ergo a metszet közös. Eddig szuper.

Aztán egyszer csak „Ne már, nem vagyok kíváncsi a szexuális életetekre!” – kiált fel a gyerek. Na, ilyenkor mi történhet?
Opciók:
·  „Én márpedig hozzáérek anyádhoz, Ő a csajom. Neked ugyan az anyád, de ha meg akarom fogni, megfogom.”

·  „Oké, ha itthon vagy, nem érek anyádhoz.”

·  „Kuss, Kölyök, fordulj el, ha nem tetszik.”

·  „Rendben, jobban odafigyelünk arra, hogy ne legyen számodra zavaró.”

S hopp, bejött egy újabb szabály a kapcsolatba, hogy az egyensúly fennmaradjon. De akkor én, mint – szerintem – érett férfi, mit tehetek? Ellopom a pillanatokat: izgalmasabb megfogni a kedvesem mellét, fenekét, amikor a gyerek nem látja, például a konyhában, vagy ha éppen a fürdőben van.

Változás: figyelek rá, hogy a gyerek ne legyen jelen – ne lássa, hogy igenis része a kapcsolatoknak a testiség is. Tehát a szabály beépült a rendszerbe. Persze néha lebukunk… Az meg benne van a pakliban, hogy hibázunk, Ő meg kiakad. Remélem, hamarosan lesz pasija – ezt kívánom neki, mert akkor nem ezen lesz folyton a fókusza. 🙂 Nekünk meg az új szabály a kapcsolat része lesz… észrevétlenül, de beépül a rendszerbe.

Az anya véleménye

Meg szoktuk csókolni, érinteni, ölelni, simítani egymást a párommal, ha éppen úgy tartja kedvünk, a lakás bármely területén, akár a lányom előtt is, aki mindjárt 15 éves. Ő ezt pintyőzésnek hívja, talán a madarak csőrözése után szabadon – és rettentően utálja, ha előtte zajlik.

Hozzátenném a történethez, hogy azt ő is imádja és igényli, hogy ölelgessük, puszilgassuk, mint egy kisbabát… órákat képes lógni mindkettőnkön, tehát nem a testi érintéssel van baja, hanem azzal, amit belevetít a mi érintéseinkbe: a nemiséggel. Párom a polgárpukkasztás bajnoka, az átlagtól erősen eltérően bír viselkedni  – amitől én még jobban imádom, és ami a többségnek simán nem fér bele, így konzervatív lányomnak meg pláne nem.

Gondolkodtam, hogy rám milyen hatással volt a szüleim intimitásának látványa annak idején… Rémlik, hogy tinédzserként a családi nyaralásokon mögöttük több méterre lemaradva araszoltam, így fejezve ki, hogy „nem velük vagyok”, hiszen ők kézen fogva, ölelkezve, egymást „darling”-nak szólítva andalogtak. Tehát engem is zavart, ráadásul a párom csupán 3 éve él velünk, és előtte éveken át egyedül voltam, tehát lányomnak még nem volt tapasztalata e téren. Új neki a helyzet, és valószínűleg fura lehet, hogy az anyja nem csak egy anya, hanem nő is.

Szeretjük egymást cukkolni a szűk keresztmetszeteinkkel, így lányom se úszta meg, hogy felmenői nemiségére felhívjuk a figyelmét, miszerint egyikünket sem a gólya hozta – nem sikerült meghatnunk, továbbra is elhatárolódik a látványtól, és témától is.

Mit lehet hát tenni? Fütyüljek rá és igenis vegye tudomásul, hogy van testünk és annak érintése jó érzéseket kelt, a szeretetünk kifejezésére is alkalmas? Sőt, értékelje, hogy az ő szülei igenis szeretik egymást és nem egy családi színházban él, ahol semmi és senki nem az, aminek látszik? Akár ez is lehet egy út…

Vagy: elfogadom, hogy őt zavarja, igyekszem minimalizálni a „pintyőző” esetek számát a szeme előtt, és a kis ördögöt is féken tartom magamban, aki direkt cukkolná őt a témával. Hiszen amit nem viselünk el másban, azt fojtjuk el magunkban, és elég egyértelmű, hogy a saját nemisége elfogadásához vezető igen rögös útnak még csak az elején tart. A határait azért feszegetjük – már végig tud nézni például egy ágyjelenetet a tévében, anélkül hogy „pfúj” jelzővel illetné és kiakadna.

Végül ez utóbbit választottuk: korlátozzuk magunkat előtte, de közben alig várjuk, hogy hazahozza első szerelmét és megtapasztalja, milyen viselkedni és visszafogni magunkat másokra való tekintettel – egy egyszerű csók esetében is.

A lány véleménye

Nehogy félreértés essék, semmi bajom a kapcsolatokkal (sőt, nem venném zokon, ha esetleg engem is elérne már a szerelem egy idétlen „bakfis” képében), de… Ne mondja nekem senki, hogy gyerekkorában mosolyogva, egy tál pattogatott kukoricával a kezében élvezte az édelgő szüleinek látványát, mert akkor nagyobb az orra, mint annak a fagyereknek, akinek most nem jut eszembe a neve.

Oké, egy puszi, érintés belefér, attól még nem okádom el magam, de a többit inkább tartogassuk a hálószobára. Szerény véleményem szerint semmi közöm az öregeim szexuális életéhez, és ennyivel számomra le is vagyon zárva a téma.