Apa

Nem tudom, ki találta ki a témát a családban. (Te voltál – a szerk.) Nehéz, mert könyvet tudnék írni róla: korszakokról – mikor mit jelentett, mit adott, vagy épp mit vagy kit vett/vitt el a motorozás; mikor hogyan közlekedtem, vagy épp mi volt fontos az adott motor választásánál. Frázisokat kerülve maradok egy összegzésnél, ami mindig kell, hogy tudjuk, hol tartunk.

Jogosítvány kelte: 1991.08.
Motorok száma: jelenleg 3 db.
Eddigi motorok száma (tulajdonjog): 10 db.
Kipróbált motorok száma: 43 db, ebben a nyaraláskor bérelt motorok is benne vannak, vagy rendezvényen tett próbakörök (motoros tesztelő nem vagyok).
Megtett kilométerek száma: ~ 125.000 km.
Balesetek száma közúton: 2 db, egyikben sem én voltam a hibás.
Balesetek pályán: 3 db. Mindben én voltam a hibás. 😉
Kupák száma: 8 db.

Hondám, BMW-m még nem volt – viszont tudom, hogy lesz (1000 ccm feletti mindkettő). Mágnes lehet, hogy kiakad, de ezeknek még van helyük a jövőmben; sok márkának, típusnak nincs.
Motoros barátok/haverok száma: 7. Ők azok, akiket fel is hívok rendszeresen, sőt találkozom is velük. Van, akivel 6 éve nem is motoroztam már.

Amit még kiemelnék előnynek, az a nyert idő, amit csak az értékel, aki tudja, hogy eme földi létben az bizony véges, és aki próbált már reggel 8-kor indulva 11. kerületből kimenni a 22-be, majd onnan Dunakeszire, majd be az Oktogonhoz (dolgozóba). Mindezt negyed 10-re, munkanapon, ősszel. Nekem sikerült.

Az anya

Élmény1: 12 éves koromban, unokatesóm kismotorján, utasként a vidéki homokban kb. 4 méter száguldozást követően eltaknyoltunk, és a motorról való lekászálódásnál másod, harmadfokú sérülést szereztem a lábam és a forró kipufogócső pár másodperces találkozását követően. Kórház, fájdalom, rendszeres kötözések, brrr.

Élmény2: nyaralás, motorbérlés pár napra, kacskaringós hegyi utak, megint utasként, biztos, ami biztos, ellenkező irányba dőltem, nehogy beboruljunk a szakadékba… csodálkozott is a vezető, hogy miért nem kanyarodik a motor. Gyorstalpaló utas-oktatást követően egyenesen ültem és imádkoztam, hogy épségben megússzam… újabb brrr.

Élmény3: a párom motorbolond, 3 motorja is van. Nekem a motorosok alapban a régi lovas vitézeket juttatják eszembe, a szabadságot szimbolizálják. Messziről imádom őket élmény1 és 2 miatt, de sokáig eszem ágában nem volt motorra ülni. Nemrég egy cserebere történetet követően a motorflotta új tagja lett „troli”, egy széles, kényelmes, bordó motor, amire muszáj volt felülnöm egyszer… és láss csodát, végre élveztem a motorozást a magam merev módján, így lett másodszor, harmadszor is.

Kellett hozzá: némi bizalom „uram”, saját magam és az élet iránt is; légző-gyakorlat és mantra, hogy minden rendben lesz és felesleges stresszelnem; no meg persze troli, a kényelmes motor.

Nem bántam meg, remélem, fel is oldottam végre a régi félelem blokkot és jó érzés nekem is ufó-fejű (bukósisakos) lovagnőt játszanom a motoron ülve, és élvezni, ahogy simogatja a bőrömet a szél…

1 bilinccsel kevesebb.

A leány

A motorozás menő. Mondhat bárki bármit, egy fekete bőrdzseki, egy UFÓ-vá varázsoló kalap és egy gépparipa mindenkiből kihozza a topmodellt. (Na, jó, a szomszéd, enyhén elhízott Feri bácsiból talán nem.)

Ahogy apám mögött feszítek a piros robogóján – vagy épp a kölcsön túra-, esetleg a cserélt cross motoron –, lobog a hajam bukósisak alól kilátszó része, és a sok béna, dugóban álló autó között cikázunk, büszkeség tölti el keblem, és még akkor is vigyorgok, amikor épp páni félelemmel szemlélem apuka bátor akcióit. Persze ez utóbbi általában olyankor van, amikor nem felejtem otthon a napszemüvegemet, és nem csípi könnyesre a szemem a szél.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

A leány véleménye

Mindig jobb összenézni valakivel a másik háta mögött, mint ha veled teszik ugyanezt. (Micsoda újdonságokat vagyok képes kijelenteni! Ezt például ki gondolta volna?)

Ha anyámmal fintorgunk egymásra apám miatt, az általában azért történik, mert a) az egyébként zoknijait/pólóit/angulcuccát/kerti törpéjét a lakásban szanaszét hagyó apukára 1 héten 1x rájön a pakolási láz, és morog azért, hogy anyám vagy én – az isten bocsássa meg – az asztalon mertük hagyni a könyvünket.

B verzió, hogy csak simán méltatlankodik bármiért (bár általában azért, mert nem úgy működünk, ahogy ő), és rajtunk vezeti le a felgyülemlett stresszét, mely az esetek többségében amúgy nem létezik, ugyanis ő mindent leszar. A c pedig, mely egyenlő azzal, hogy a hasán lévő bőrét lebegteti, és mondogatja, hogy le kell fogyni, naponta akár többször is lejátszódik.

Ha apámmal forgatjuk a szemünket egymásnak anyám miatt, akkor anyám általában elköveti azt a bűntényt, melyben a) utyuluputyuluzza a kutyát, és konkrétan úgy gügyög, mint egy rózsaszín otthonkás nagymama az első unokájának, b) rájön, hogy valamit benézett, és próbálja megmagyarázni magának, hogy az miért is jó úgy; és végül c) ezek után több percen keresztül megállás nélkül vihog magán.

Végül pedig, ha ők néznek össze miattam, akkor csak simán összeesküsznek ellenem, utálnak, gonoszok és feljelentem őket a gyámügyön.

Az anya véleménye

Az ember állandóan igazolja önmagát, próbálja fenntartani pozitív önképét – én sem vagyok ez alól kivétel. Bármelyik családtagom veri ki a biztosítékot adott tettével, bizony jól esik a másikkal összekacsintani vagy egyszerűen bezsebelni az együtt érző pillantását, ami semmi másról nem szól, mint hogy „igen, Neked van igazad, egyetértek, együtt érzek Veled”.

Miután triumvirátusunk 3 fura figurából áll, napi szinten többször is előfordulhat, hogy egymás cinkostársaivá válunk mindig az éppen aktuális elkövető ellen, megkönnyítve egymás elviselését.

Amiben próbálok eltérni a nagy átlagtól: figyelek az ellenem irányuló cinkosság üzenetére, ha van. Ha tehát lányom és párom forgatják rám a szemüket:

– nevetve megrántom a vállam, mert nem érzem, hogy a hülyeségem ne férne bele napi összesen fél órában az életünkbe;

– belátom, hogy most bizony bekattant a „sérült” bennem és felmérem, mi váltotta ki belőlem és hogyan lehetne „kikapálni” érzelmeim kertecskéjéből a gyökér problémát;

– vagy próbálom minimalizálni pl. szónoklataimat, ami az önnevelő lemezeim hangos kimondása csupán – mint gondolat-esszencia –, igaz, nem 3 szóban, de nem is fél órában. Mégis valamiért nagyon falra tudnak mászni tőle családtagjaim…

Egy a lényeg, jó érzés, hogy szavak nélkül értjük egymást!

Az apa véleménye

Cinkos cinkosa a cinkosom. Mert mi 3-an cinkosok vagyunk. Ha nem is mindig 3-an a világ vagy a nagyszülők ellen, de ketten valakik a 3-ból tuti cinkosok. (Értelmes – a szerk.)

S ez így jól is van. Ha én vagyok hülye, Mágnes és leányom a cinkosok. Ha Mágnes magyaráz vérbe mindent, akkor én leszek leányom cinkosa. S ha jányom kattan be, lépek én az anyjával cinkos szövetségbe.
Mire jó ez? Nevetni tudunk a másik hülyeségén. Akkor ott nem vagyunk egyedül s lesz egy társam egy dologban, amiben egyet értünk. Jó néha nem egyedül lenni, ha mar a földi élet által ránk mért magányt gyakoroljuk, kisebb-nagyobb sikerrel.

De jó néha társra lelni is és összenevetni vagy csak kacsintani és ŐK tudják, ugyanazt gondoljuk. A szavak nélküli egyetértés varázslatos pillanata ez.

Mire jó mindez? Elfogadjuk, hogy a másik kattant vagy épp a lemezét nyomja. Nem harcolunk ellene, hanem hagyjuk, hogy megélje a másik a helyzetet. Megélje azt, ami épp benne van. Tiszteletben tartom, hogy akkor ott ő az, aki, s abban az állapotban az, ami. Nem harcolok, nem ellenkezem, mert elég, ha van egy tettestársam s ugyanazt gondoljuk. Ha többen látjuk ugyanazt, a világ is szebb számunkra. Ehhez kellenek a cinkosok.

És hogy ki lehet jó cinkos? Aki ismer minket, mi pedig ismerjük őt. Tudjuk, mire gondol abból, ahogy néz, ahogy kacsint. S jó így beengedni valakit/valakiket az életünkbe, akik ismernek minket. Falak nélkül.

Megélhetem a saját hülyeségem, mert a cinkosok nem veszik magukra az aktuális „rohamom”.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet: