A leány véleménye

Mindig jobb összenézni valakivel a másik háta mögött, mint ha veled teszik ugyanezt. (Micsoda újdonságokat vagyok képes kijelenteni! Ezt például ki gondolta volna?)

Ha anyámmal fintorgunk egymásra apám miatt, az általában azért történik, mert a) az egyébként zoknijait/pólóit/angulcuccát/kerti törpéjét a lakásban szanaszét hagyó apukára 1 héten 1x rájön a pakolási láz, és morog azért, hogy anyám vagy én – az isten bocsássa meg – az asztalon mertük hagyni a könyvünket.

B verzió, hogy csak simán méltatlankodik bármiért (bár általában azért, mert nem úgy működünk, ahogy ő), és rajtunk vezeti le a felgyülemlett stresszét, mely az esetek többségében amúgy nem létezik, ugyanis ő mindent leszar. A c pedig, mely egyenlő azzal, hogy a hasán lévő bőrét lebegteti, és mondogatja, hogy le kell fogyni, naponta akár többször is lejátszódik.

Ha apámmal forgatjuk a szemünket egymásnak anyám miatt, akkor anyám általában elköveti azt a bűntényt, melyben a) utyuluputyuluzza a kutyát, és konkrétan úgy gügyög, mint egy rózsaszín otthonkás nagymama az első unokájának, b) rájön, hogy valamit benézett, és próbálja megmagyarázni magának, hogy az miért is jó úgy; és végül c) ezek után több percen keresztül megállás nélkül vihog magán.

Végül pedig, ha ők néznek össze miattam, akkor csak simán összeesküsznek ellenem, utálnak, gonoszok és feljelentem őket a gyámügyön.

Az anya véleménye

Az ember állandóan igazolja önmagát, próbálja fenntartani pozitív önképét – én sem vagyok ez alól kivétel. Bármelyik családtagom veri ki a biztosítékot adott tettével, bizony jól esik a másikkal összekacsintani vagy egyszerűen bezsebelni az együtt érző pillantását, ami semmi másról nem szól, mint hogy „igen, Neked van igazad, egyetértek, együtt érzek Veled”.

Miután triumvirátusunk 3 fura figurából áll, napi szinten többször is előfordulhat, hogy egymás cinkostársaivá válunk mindig az éppen aktuális elkövető ellen, megkönnyítve egymás elviselését.

Amiben próbálok eltérni a nagy átlagtól: figyelek az ellenem irányuló cinkosság üzenetére, ha van. Ha tehát lányom és párom forgatják rám a szemüket:

– nevetve megrántom a vállam, mert nem érzem, hogy a hülyeségem ne férne bele napi összesen fél órában az életünkbe;

– belátom, hogy most bizony bekattant a „sérült” bennem és felmérem, mi váltotta ki belőlem és hogyan lehetne „kikapálni” érzelmeim kertecskéjéből a gyökér problémát;

– vagy próbálom minimalizálni pl. szónoklataimat, ami az önnevelő lemezeim hangos kimondása csupán – mint gondolat-esszencia –, igaz, nem 3 szóban, de nem is fél órában. Mégis valamiért nagyon falra tudnak mászni tőle családtagjaim…

Egy a lényeg, jó érzés, hogy szavak nélkül értjük egymást!

Az apa véleménye

Cinkos cinkosa a cinkosom. Mert mi 3-an cinkosok vagyunk. Ha nem is mindig 3-an a világ vagy a nagyszülők ellen, de ketten valakik a 3-ból tuti cinkosok. (Értelmes – a szerk.)

S ez így jól is van. Ha én vagyok hülye, Mágnes és leányom a cinkosok. Ha Mágnes magyaráz vérbe mindent, akkor én leszek leányom cinkosa. S ha jányom kattan be, lépek én az anyjával cinkos szövetségbe.
Mire jó ez? Nevetni tudunk a másik hülyeségén. Akkor ott nem vagyunk egyedül s lesz egy társam egy dologban, amiben egyet értünk. Jó néha nem egyedül lenni, ha mar a földi élet által ránk mért magányt gyakoroljuk, kisebb-nagyobb sikerrel.

De jó néha társra lelni is és összenevetni vagy csak kacsintani és ŐK tudják, ugyanazt gondoljuk. A szavak nélküli egyetértés varázslatos pillanata ez.

Mire jó mindez? Elfogadjuk, hogy a másik kattant vagy épp a lemezét nyomja. Nem harcolunk ellene, hanem hagyjuk, hogy megélje a másik a helyzetet. Megélje azt, ami épp benne van. Tiszteletben tartom, hogy akkor ott ő az, aki, s abban az állapotban az, ami. Nem harcolok, nem ellenkezem, mert elég, ha van egy tettestársam s ugyanazt gondoljuk. Ha többen látjuk ugyanazt, a világ is szebb számunkra. Ehhez kellenek a cinkosok.

És hogy ki lehet jó cinkos? Aki ismer minket, mi pedig ismerjük őt. Tudjuk, mire gondol abból, ahogy néz, ahogy kacsint. S jó így beengedni valakit/valakiket az életünkbe, akik ismernek minket. Falak nélkül.

Megélhetem a saját hülyeségem, mert a cinkosok nem veszik magukra az aktuális „rohamom”.