Anyuka
– Mindenki hazudik – mondja Dr. House. „Szólj igazat s betörik a fejedet.” Tovább is van, mondjam még?
Egy a lényeg: az őszinteség elviseléséhez – ami ugye nem mindig pozitív vélemény – erős önbecsülés és tisztelet szükséges, aminek sajnos híján vagyunk. Mert az igazság néha nagyon tud fájni, és többségünket úgy nevelték, hogy nem fér bele a hibázás, tévedés az életébe. Ő csak tökéletes lehet, különben összeomlik a gyenge lábakon álló énképe és nem bírja elviselni, hogy ő is csak ember. Ráadásul állandó verseny folyik köztünk, hogy ki áll felette a többinek okosság, gazdaság, sikeresség és még sorolhatnám, milyen szempontok alapján. ÉN JOBB VAGYOK, MINT TE. TE KEVÉS VAGY. Erről szól minden, erre építenek a reklámok: vedd meg ezt a terméket és JOBB/TÖBB leszel a többieknél.
Egyszerűbb a másként látót, eltérő véleményt mondót hazugnak kikiáltani, megszakítani vele a kapcsolatot, mint önvizsgálatot tartani és elgondolkodni a „vádakon”, esetleg odafigyelni rá és változtatni.
Nap mint nap tapasztalom, sőt gyűjtöm mások lemezeit saját szórakoztatásomra. Jól megmagyarázzák, miért nekik van igazuk és miért a másik a hülye, majd repeat üzemmódban elszajkózzák sok embernek és a végén el is hiszik, hogy minden úgy történt, ahogy ők megélték/bevésték a „lemezükre a kottát”. Ez ellen én úgy tudok tenni, hogy kevés embernek mesélem el életem eseményeit, illetve mindig figyelek, hogy ne ugyanazokat a mondatokat mondjam, cserélgessem a szavakat, kifejezéseket.
A barátaim, szeretteim felé már sokszor viselkednem kell, be kell csomagolnom a véleményemet, hiszen szeretem őket, tekintettel kell lennem az érzelmeikre, lelkiállapotukra. Egyáltalán nem biztos, hogy amit kívülről látok, az tényleg úgy is van, vagy ők belülről megértek és képesek elviselni, feldolgozni, együtt élni egy, az övéktől eltérő nézőponttal. Nagyon tud fájni, ha rádöbbennünk arra, hogy elhallgattunk magunk előtt valamit, éveket pazaroltunk el egy méltatlan kapcsolatban, naivan bíztunk valakiben, akiről a vak is látta, amit mi nem… Önigazolunk hát reggeltől-estig.
Nekem sokat segített, hogy elfogadtam, jogom van máshogy látni és megélni valamit, mint mások – így 2 eltérő vélemény nem feltétlen jelenti, hogy az egyik hazudik. Nincs egy objektív igazság, szubjektív nézőpontok vannak csupán, és tanulságos, elgondolkodtató, hogy mások hogyan látnak kívülről. Ráadásul ember vagyok, esendő, sokszor kétbalkezes, figyelmetlen zombi-robot, hát persze, hogy tévedek, benézek helyzeteket… Egyet szoktam kérni családom tagjaitól is: kedvesen mondják és ne leminősítve, bántó hangnemben, amiből a versengés messziről szaglik, miszerint ők vannak felül, én alul. Ne szégyenérzetet keltsenek bennem (mert az nagyon fájdalmas érzés), hanem viccesen, nevetést kiváltva mutassák meg, miért kín elviselniük adott furcsaságomat. Ha ezt megértem, tudom, min kell változtatnom, hogy jól érezzük magunkat együtt.
Párom sokszor elefánt a porcelánboltban, és elfelejti, hogy néha a hallgatás, az együttérzés fontosabb, mint az igazság kimondása… de rengeteget változott ő is együttélésünk 4 éve alatt, szerencsére a mi elfogadásunk, hozzánk finomulás irányába. Lányunk pedig pont olyan túlérzékeny, mint én, tehát ha mondom is, amit gondolok, a feltétlen szeretetemről mindig párhuzamosan biztosítom. Évekbe telt, mire odáig jutottunk, ahol most tart – még mindig ki tud bukni a véleményünkön, de egyre gyorsabban (már csak pár perc alatt) dolgozza fel és változtat, ha belátja: volt benne valami. Tanítom neki is, magamnak is, hogy minden véleményt meg kell vizsgálni, van-e benne bármi, ami jogos – és ha nem blúza, hát ne vegye magára.
Ehhez nekem elvonulás, félálomban lévő alfa állapot a legcélravezetőbb: bedobom a fejembe az infókat és kidobja álmok, képek, gondolatok formájában, hogy melyik érzelmi elakadás gombomra sikerült rányomnia bárkinek is…
A lány
Az emberek mindenről szeretnek beszélni, csak az érzelmeikről nem. Őszintén megdumálják, mit csinált Piri néni a gangon, fú de gáz, de hogy igazából mit éreztek, amikor elhagyta őket életük szerelme, az már úgy fáj, hogy á, inkább szóba se hozzuk. Nyilván ez a felszínes kapcsolatainkban van így, de sajnos a legtöbb ilyen…
Én kevés emberrel vagyok teljesen őszinte, mert sok élettapasztalatom alapján bölcsen kijelenthetem, a földlakók nem szeretik, ha rámutatunk a gyengeségükre. Inkább hazudnak saját maguknak is, mint hogy kiderüljön, a vaj a fülük mögött már alkalmas lenne egy tepsi kikenéséhez is.
Egyébként egyszer régebben, csak úgy mellékesen (mert nekem tök normális) felhoztam egyik havernak nevezhető osztálytársamnak, hogy mi volt a pszichológusomnál, az idiótája erre meg elkezdett listát írni, hogy milyen lépésekkel fog engem szalonképes állapotba hozni. Bár azóta szerencsére felhagyott eme jó szokásával, hogy ő majd megmondja a tutit. Én meg azzal hagytam fel, hogy mély beszélgetéseket folytassak le vele.
Tehát ha én valakivel tök őszinte vagyok, akkor ahhoz elengedhetetlen egy olyan kapcsolat, ahol lehetek tök őszinte – az pedig, hogy dolgozunk-e a kapcsolatainkon, csak rajtunk múlik.
Az apa
Én, hülye bedobtam a témát, Mágnes meg ráharapott. Ma reggel ennek tiszteletére lányom elmondta őszintén az összes hibámat: 3-4 db van, szóval jó lesz ez – mert nem ismer. Őszinte reakcióm, hogy igaza van, mindig szeretem a külső visszajelzéseket. Na, mindegy, erre megpofoztam a gyereket, mert ilyet nem mondhat az apjának. Hahaha. Most nem voltam őszinte.
Szóval a családban őszinték vagyunk. Sok szép lány van, megnézem őket, aztán elmondom. (Na meg tegyük hozzá, hogy a macera, ami azzal jár, hogy ágyba vigyem, a tökömnek se hiányzik.) Lányunkat mindig kifaggatjuk, hogy mondja el, mi újság az oskolában, mi meg egyre jobban beavatjuk a pénzügyi dolgokba, dilemmákba, gondolatokba. Partnerség van, az meg nem lehet őszinteség nélkül. Tetszik vagy sem. Sok dolgot kimondunk: hogy hülye vagy ezért, béna vagy azért, kellemetlen a leheleted, az előnyösebb volna, nekem béna, azt gondolom… És ez jó. Ajándékot és meglepiket persze titkolunk mi is. Na meg azt, hogy kólát vettünk s megittuk – bár ez nem igaz, mert ezt is elmondjuk, hogy jól kiakadjon kedvesem.
Baráti történéseket éppúgy megosztunk, ahogy azt is, hogy hülye vagyok, amikor a céklát azonnal kirakatom a csajokkal a hűtőből, mert 2 hónapja a kutya se eszi. Jut eszembe, kutya: ha őszinte akarok lenni, akkor Mágnesnek elment az esze. Ezt tudja is, mert elmondtuk neki. Lányom meg jól rá is világít mindig, és az ilyeneken nevetni is tudunk. Lányunknak nem mindig lehet őszintén elmondani, amit gondolunk, mert rohamosztag érkezik a lelkébe és akkor dúl-fúl. Persze, mi elmondjuk, mert nem vagyunk rá tekintettel! Ha szar a haja, akkor szar. Ha hülye, akkor hülye. Ettől még imádjuk, s a döntés az övé, hogy csizmás kandúr cuccban megy suliba, vagy átöltözik. Szerencsére ma már nem öltözik át.
A világban őszintének lenni viszont sokkal veszélyesebb. Azt külön meg kellett tanulni, hogy hol lehetek az, na meg hol nem. Mert az őszinteség sokszor megbotránkoztató, fáj, sokszor hasznos, sokszor pedig vicces. Ehhez viszont tudnod kell, kivel állsz szemben, s a környezet megengedi-e az őszinteséget. Ehhez mérlegelni kell, s helyzetet felismerni. Az őszinteséget néha túlzásba viszem – főleg itthon, de baráti körben sem rejtem el nagyon. Cserébe vagy nem keresnek, vagy csak akkor, ha tényleg érdekel a véleményem. Sokszor befogom ám azért, s inkább nem szólok. Ez meg nekem lecke, mert amíg nem kérdeznek, kussolok. Nehéz.
Őszintének lenni: a legjobb barátoddal, meg a pároddal lehetsz. És ha a kettő egy? Na, az nagyon érett helyzet. Lehetsz mindig őszinte? Bennem még vannak ilyen kérdések, mert tudom, hogy van egy helyzet, amit ha elmondok, akkor 2 órára elvesztem Mágnest. Súlya nincs a dolognak igazán, megtörtént, már csak sztori, mire hazaérek; de nem mondom el, mert kiakad, meg álmodik, meg agyal, amin nem kell, mert semmi súlya – nekem.
Vagy van ennek határa, hogy mikor vagy őszinte, mikor nem? Ha beszélek, azt őszintén mondom, gondolom, a bennem lévő érzések is igazak… De ha nem mondom el, attól még őszinte vagyok?
Végezetül hadd hozzam fel Popper Péter tanmeséjét, amikor a férj megcsalja az asszonyt jamaicai kiküldetésén a világ legkerekebb seggű pincérlányával. Ha ezt a botlást (mert tudod, hogy az) a párodnak elmondod, s a felelősséget ezzel jól rárakod, akkor te most Őszinte voltál? Igen. Egyben hárító és felelőtlen? Igen. Melyikkel nyersz, vagy vesztesz? Mivel én őszinte vagyok, nekem mindent lehet? Felelősséget hárítani is? Nem gondolom.
