A férfi véleménye
Az van, hogy szerintem ez egy szubjektív ökörség, amit az emberek – a nyavalygósok – azért találtak ki, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek átmeneti időre. Plusz, a meg nem értett, fel nem ismert nyomoraikban 15-20 percre azt érezzék, hogy fontosak valakinek, mert maguknak sem merik bevallani, hogy kis nyomorult életükben itt egy pillanat, amikor elesettek. Vagy ha ezt ki is mondják, akkor azt nem teszik hozzá, hogy én vagyok a sérült nyomorult majom. Na nem azért, mert megcsalt a pasim, meghalt az anyám, vagy kiraboltak a főutcán, hanem mert az okot nem látják meg, ami mögötte van. Később, ha fel is ismerik, az király, s nevetnek is az egészen, amikor összeáll a kép, de addig meg valakinek hadd „sírjak” a vállán, mert én olyan gyenge vagyok. Egy ilyen vállat akar magának mind, aki empátiára vágyik.
Az Univerzum azt tanítja, hogy mind egyedül vagyunk. Tanítja, hogy a szeretet a mindenség. Az Univerzum azt viszont nem tanítja, hogy légy Önző és elesett.
Például: mi a haszna abból a másiknak, ha elmondom, megcsalt a csajom, az a szemét rohadék, az a mocskos állat, az a büdös r*banc… s ekkor az empatikus barátom szépen csendben hallgat – értő figyelem –, vagy rosszabb esetben elmondja, amikor Őt csalták meg, akkor mit gondolt. De eltelt 2 év, s hol is van az a csaj már? Épp más unja.
Vagy másik példa: meghal az apám. Jaj, de árva vagyok, én szegény. Holott magamat sajnálom. Akkor ehhez minek is egy „empatikus”, megfoghatatlan valami? Hogy elmondhassam, hogy 10 percig itt volt Feri, Julcsi meg Marcsi, és milyen jó fejek voltak, hogy meghallgattak?
Szóval az empátia maszlag csak arra jó, hogy ha a csajod beléd akar kötni, akkor egy okkal több legyen. Ugyanilyen a hangsúly is. Amikor nincs más fogódzó egy vitában, mert a racionalitással nehéz vitázni, jön a hangsúly.
Ragozhatnám. Nem teszem. Ökörség.
A nő véleménye
Mi is az az empátia? Nekem beleérző képesség. Képes vagyok beleélni magam a másik helyzetébe, “beleérezni” érzelmeibe, belebújni kicsit a bőrébe.
Nem együttérzés, bár ha jól bele tudom élni magam a másik helyzetébe, könnyebb együtt éreznem vele. Míg ha nem tudok együtt érezni valakivel, attól még beleérezhetek a helyzetébe.
Ahány ember, annyi reakció adott helyzetben és ki mondta, hogy pont a mi megoldásunk lenne az egyetlen tuti?!
Még tanulni is tudok ezekből a “kaméleon” akcióimból, de mindenképpen segíti, hogy elfogadjam a világ sokszínűségét és a tanult dogmatizmusból, mint gyerekkori “betegségemből” kigyógyuljak. (Remélem, már gyógyult vagyok!)
Szerintem minden minőségi emberi kapcsolat alapja a két ember közötti intimitást, bizalmat alapozza meg. Mert minek mondjam el bárkinek is búmat-bánatomat, ha fogalma sincs, mit érzek, és meg se próbálja megérteni?
Minek keressem a társaságát? Társas lények vagyunk és míg az örömeinket kb. bárkivel meg tudjuk osztani, mert ott elsősorban önmagunkra figyelünk és nincs külső érzelmi segítségre valójában szükségünk, addig bánat, fájdalom esetén jól esik a vigasztalás, együttérzés, az értő figyelem.
Az empátia teljes hiánya számomra egyenlő az önzéssel (tehát dominanciával: az legyen, amit én akarok – a lényeg, hogy nekem jó legyen, kit érdekelnek a többiek?), érzelmek kifejezésére való képtelenséggel, ami a szeretetetlenségen át a teljes magányhoz, elszigetelődéshez vezet. Ismerek ilyen embereket, vörös villogók számomra, hogy atyaég, csak így ne…
A lány véleménye
Át tudod érezni mások búját-baját, ritka esetekben örömét? Bele tudod képzelni magadat mások helyébe? Gratulálok, valószínűleg rendelkezel egy minimális empátiával.
A pszichodráma táborban volt egy nagy felfedezésem, hogy a velünk táborozó autista kisfiú mennyire nem tudja átérezni a valaki számára éppen fontos, fájdalmas pillanatot. Sőt, mint elefánt a porcelánboltban, egy béna poénnal beletrappolt a mindenki más által tiszteletben tartott csöndbe. Nagyon bedühödtem rá, pedig most már tudom, hogy neki halványlila fogalma sem volt arról, ez mennyire bántó lehet.
Azt is tudom, hogy soha senki nem fogja tökéletesen megérteni és átérezni a bennem zajló dolgokat. Viszont ha meg egy picit sem tud megérteni, akkor miért kell elkezdeni viccelődni? Senki sem kérte, hogy oldja a feszültséget. Igazából arra sem kértem, hogy vigasztaljon meg vagy hullajtson egy könnycseppet nyomorúságom átérzéseképpen – én csak el akartam mondani, fel akartam dolgozni.
A beszédet túlértékelik. Szerintem az az igazi empátia, ha tudod, mikor kell megszólalni és mikor inkább csöndben maradni. Ha tudod, hogy már csak az is mekkora támogatás, ha ott vagy és fogod a kezemet.
