Halász Judit: Nehéz okosan szeretni

“Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul

…

A közeledés is félreérthető
A hazugság is lehet megnyerő
Néha túlérzékenyek vagyunk
Máskor meg a büszkeség a bajunk”

Az anya

Hogyan szeretek? (Csokitorta iránti olthatatlan imádatom helyett az emberek közötti érzésről értekezem.)

Elég szorosan összefügg az empátiámmal: megpróbálom beleképzelni magam a másik bőrébe (lévén mindenkit máshogy kell szeretni) és úgy cselekedni, hogy a lehető legjobban érezze magát a szeretetem által. Soakt segít az “azt tedd mással, amit szeretnél, hogy veled tegyenek” alapelv, ha éppen bekapcsol az önző fráter bennem.

Egyértelműen nem tudok feltétel nélkül szeretni, még nem értem meg rá. Illetve jó pár éve szerelmes voltam és ott tapasztaltam meg az érzést, miszerint a szeretett személy fontosabb volt számomra, mint én saját magam számára.

Visszatekintve veszélyes helyzet volt – sajnos könnyen kihasználhatóvá válik az ember, és nem érzem, hogy érzelmileg felnőtt emberek lennénk, akik között ez valóban működni tudna.

Gyereknevelés terén szintén a csecsemőkori feltétlen szeretetből elég hamar átcsaptam a szocializációs korlátokkal teli nevelésbe, ahol párhuzamosan próbáltam éreztetni, hogy szeretem őt, és a kritika, korlát nem az iránta érzett érzelmeimet, hanem adott cselekedetét érinti. Szerintem több ezerszer szajkóztam el és reményeim szerint érzékeltettem, hogy bár tett, amit tett, nagyon szeretem alapban, ez sose fog elmúlni. Talán átment… nehéz ügy, nem kérdés. Főleg az ösztönlény korszakukban.

És mitől érzem, hogy szeretnek?

Szeretetnyelv-rangsorom:
– minőségi idő (figyeljenek rám);
– testi érintés (ölelés, puszi – de ez szűk körű, pár éve tágult csak ki pl az ölelés a barátaim felé);
– elismerő szavak;
– szívesség;
– ajándékozás.

Az asszertív jogok listája ugrott még be, amit idén sikerült felfedeznem; rendszeresen olvasom és memorizálom, mert húsbavágó igazságokat tartalmaz számomra. Úgy érzem, szeretnek, ha alapvető tisztelettel, elfogadva, fontosnak és értékesnek érzem magam a másik emberrel való kapcsolatban és törődnek velem.

A lány

Szeretek szeretni. Szeretve lenni talán egy picit jobban.

Szeretem, amikor anyukám megpuszil, amikor hármasban megöleljük egymást, amikor a kutyám megnyalja az arcom, amikor ugratjuk egymást, amikor egy veszekedés után kibékülünk, amikor egy társaság együtt nevet, amikor látok egy olyan filmjelenetet, ahol egy csodabogarat elfogadnak, amikor egy anyuka megpuszilja a kisbabája talpát, amikor a nagymamám szeretete jeléül teletöm kajával, amikor egy pár megfogja egymás kezét.

A szeretet olyan szép. Miért félünk mégis kimutatni egymás iránt? Mert kihasználhatják, felhasználhatják ellenünk?

Olvastam egy könyvben, hogy ennek az egész világnak az az értelme, hogy szeressünk. Vagy legalábbis én így értelmeztem az ott leírtakat. Ha ez igaz (és szerintem igaz), akkor kicsit le vagyunk maradva. De ez nem baj. Unalmas lenne, ha már mindent tudnánk.

A férfi

Megfoghatatlan, megérthetetlen valami, ami boldogsággal tölt el, amikor jelen van.

Ennyi.