Boci a szőrös gyerekem. Fogalmam sem volt, hogy mire számítsak, mikor egy kutya örökbe fogadása mellett döntöttünk, de ami bekövetkezett, minden várakozásomat felülmúlta. Azt mondják, hogy akinek szeretetre van szüksége, az kutyát tartson, aki pedig szeretetet tud adni macskát. Érdekes módon, tartanék én mindkettőt, csodálom a macskák szabadságát is…de most Boci az élettársunk, már bő 3 éve.

Szóval Boci egy imádnivaló kisgyerek, jól tanítható, bár makacs mint az öszvér. Fő játszmája, hogy ha sétálni megyünk, kérvényt kell benyújtani, hogy jöjjön a hámjába belebújni. Ha az embereknek is kb ennyi játszmája lenne csak…megvalósulna a földi paradicsom.

Tiszta, naiv, ösztönös lélek, aki nagyon tud ragaszkodni, feltétel nélkül szeretni és elképesztő empatikus képességekkel bír. Döbbenet, hogy mennyire érzékeli az érzéseinket és ha kell, vigasztal. Bebújik az ölünkbe, puszilgat minket… ha konfliktus van köztünk, menekül, bújik ágy alá vagy képes azt hinni, mint a kisgyerekek, hogy ő az oka a kialakult helyzetnek és bűnbánóan felajánlja magát bűnösnek.

Szeretek vele sétálni,  a „nyavalyás” kis testét simogatni, összebújva szunyókálni vele. Szeretem az okos tekintetét és ő erősítette meg bennem a vegetarianizmus iránti elköteleződést a csirkecomb nagyságú combjait masszírozva.

A lehetőségekhez képest igyekszem partneri viszonyban lenni vele, de persze a gyerekségéből és az állati mivoltából fakadóan hierarchikus ez a viszony és a főnök végülis én vagyok. Ettől még úgy alakítottuk az együttélésünket, hogy a lehető legjobb legyen neki, pl fel tudjon jutni az ablakba, ahol remekül elnézelődik.

Azt hiszem számomra a ragaszkodása és a feltétlen és feneketlen szeretete, ami erős tükör. Akiket szeretek, azokhoz nagyon tudok ragaszkodni és hajlamos vagyok alárendelni a saját érdekeimet a másikéval szemben, főleg, ha megértem a másik mozgatórugóit. Így viszont sajnos meg van a veszélye, hogy elveszítem magam a kapcsolataimban. Talán ezért is tartok 2-3 lépés távolságot minden számomra fontos személlyel, hogy tartani tudjam a határaimat.

Boci egyedül, akinél nincs határ és el is viseli a sokszor túláradó érzelem-cunamijaimat. És én ezért hálás vagyok neki.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Hát ennek is eljött az ideje, hogy kisajátítom ezt a blogot.

Alapvetően úgyis főleg miattam jött létre, kis családom ismeri az írás- és elmélkedési kényszeremet, a kedvemben akartak járni anno…de én egyből írnék minden felbukkanó témánál, nekik meg időre van szükségük.

A türelem meg hiába terem rózsát, nem áll szándékomban kertészkedni, a lakásba meg nem fér el több rózsacsokor.

Lányom passzív lázadó, a múltkor még ő kezdeményezte az írást, de ha én kérem, akkor már nem ér rá meg egyébként is…

Így ezentúl én írok csak.

Előnye, hogy nem kell másokhoz alkalmazkodnom, hátránya, hogy 1 téma csak egy szemszögből lesz megcsócsálva, ami kevésbé érdekes mint ha több szem venné szemügyre.

Ez van.

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

A lány véleménye

Utálok bizonytalan lenni. Utálom, hogy nem tudom, mi vár rám, mi fog történni, hogy fog alakulni az életem. Hogy nem csak rajtam múlnak a dolgok, hogy vannak elemek, amiket nem tudok befolyásolni. Hogy nem én vagyok az irányító. Persze, mondhatnád erre, hogy ezt nevezzük életnek, 18 év alatt igazán megszokhattad volna.

Elemezzük a bizonytalanság szót, mert az olyan hatást kelt, mintha tudnám, miről beszélek. A bizonytalanság ellentéte a bizonyosságnak, ami meg szorosan összefügg a biztonsággal. Mert ha valamiben bizonyos vagy, akkor azt biztosan tudod, tehát biztonsággal kijelentheted, és nem fog eltántorítani, ha valaki megcáfol.

Kilyukadtunk tehát a biztonság témaköréhez. A biztonság mindenkinek mást jelent: van, akinek az anyagi biztonság számít jobban (pénz, kocsi, jólét); van, akinek pedig az érzelmi biztonság, vagyis hogy várja otthon egy szerető családja és felhívhatja a barátait, bármilyen szar napja is volt. Mindenki vágyik a biztonságra, a legtöbb ember olyan életet képzel el magának, amiben szép háza és nagy családja van, és kiszámíthatóan jól él. Aztán lehet, hogy ha mindez megvan, hamar megunja, és inkább izgalomra vágyik, nem biztonságra. De csak ideig-óráig. Szerez egy szeretőt és adrenalinban gazdag sportokat űz. De tipikus, hogy eközben azért a házastársával nem szakít, a gyerekeit szereti, és este kényelmesen elnyúlik a családi kanapén TV-t nézve. A biztonságot adó otthonában.

Kiskorunktól kezdve azt a nevelést kapjuk, hogy ne kockáztassunk, ne fogadjunk olyanra, amiben nem vagyunk biztosak, spóroljunk, ne vágjunk bele olyan dologba, aminek nem tudjuk előre a kimenetelét. Éljünk minél nagyobb biztonságban.

De mi van, ha az élet tényleg a biztonsági zónánkon kívül kezdődik?

Az anya véleménye

Az első, ami eszembe jut erről a fogalomról, hogy egyek gyorsan valamit, az a biztos, ami a pocakomba kerül (szerintem így földelem magam). A második, hogy kéz a kézben jár a szorongással.

Életünk kettőssége, hogy szükségünk van a biztonságra, de persze a kaland bizonytalansága milyen izgalmas is! Azt hiszem, nálam a szorongás az, ami súlyosbítja a helyzetet és alapban biztonsági játékossá tesz. Mert az újdonságnak nagyon is tudok örülni! De arról szóljon majd egy külön írás…

Ami biztos, hogy rosszul viselem a bizonytalanságot, de megfigyeltem, hogy amikor hosszú ideig fennáll egy elsőre bizonytalannak tűnő helyzet, egy idő után az lesz a biztos… szóval még ez sem állandó. 7 évig éltem egyedül, kisgyerekkel, és nem volt egyszerű újra párkapcsolatban létezni. Az ÉN-ről, MI-re váltani. Holott amikor egyedül maradtam, bekapcsolt az ősfélelem, hogy mi lesz most velem? Úgy, hogy kb ki volt párnázva az életem, segítők hada volt körülöttem. De a zsigeri érzés teljesen független a realitástól, ész és érzelmek igen laza szövetségben léteznek csak szerintem.

Amit tenni tudok, hogy csökkentsem a bizonytalanságomat: megpróbálok az éppen zajló történéseimre fókuszálni, azaz rövidtávon üzemelni.  Tudatosítom, hogy gyárthatok több száz forgatókönyvet a lehetséges kimenetekre – eddig egyik se valósult meg, viszont ha lejátszom a számomra legdurvábbnak tűnő kimenetet és megcsócsálom, kielemzem, átélem az érzést, amennyire tudom, rájövök, hogy ez is túlélhető. Anyám komoly beteg volt pár éve és műtétekor szembenéztem a halandóságával. Nem volt egyszerű belegondolni, hogy akár meg is halhat. Közben bármikor! Ki ígérte, hogy sokáig fog élni? Mennyi a sokáig? Hatvan-x évesen leélte már az életét… a pszichológia se fázisol 60 felett.

A fürdőszoba tükrömre van egy papír fecni ragasztva, amin a felirat: Hiszem, hogy minden a legjobban alakul. Ezt szoktam mantrázgatni magamban, ha borul az egyensúly… azaz elringatom magam, ez egy nagyon erős kapaszkodóm.

Nem kell tudnom, mi és hogyan fog alakulni, csak hinni, hogy jó lesz nekem!

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet: